Referenciák - Magánszemélyek
“Imrével a doktori értekezésemhez készített kérdőívem feldolgozásával kapcsolatban konzultáltam. Szakmai javaslataival a statisztikai elemzésben nyújtott nagy segítséget, módszertani tanácsaival elemzéseim minősége szignifikánsan javult.“
Pesti István
Győr, Magyarország
"Doktori tanulmányaim és egyetemi oktatói munkám során volt szükségem a kutatásmódszertani, statisztikai ismeretekre és az SPSS program használatára. Lénárt Imre személyében megtaláltam azt az ideális tanárt, aki a fenti ismereteket személyre szabottan, érthetően és rugalmasan adta át. A távolság áthidalására SKYPE-on folytak az órák, heti rendszerességgel.
Azt gondolom, hogy érettebb fejjel is érdemes belevágni valami újba, újszerű módon.
Számomra tökéletes volt az oktatás és az a biztonság, hogy bármikor újra segítséget kérhetek."
Bornemisza Ágnes
egyetemi oktató, doktorandusz PTE ETK
"Előző munkahelyemen szükségem volt statisztika és Excel tudásom frissítésére, így találtam rá Imrére egy internetes keresést követően. Imre órái végül a vártnál sokkal átfogóbb képet adtak a statisztika világába, mint azt eredetileg reméltem. Időközben eljöttem volt munkahelyemről egy sokkal jobban fizető állásba, ahol rögtön az első nap bajban lettem volna, ha nem vagyok tisztában az Imrénél előtte tanultakkal, így kijelenthetem, hogy nekem teljesen kifizetődött az, hogy beiratkoztam és csak ajánlani tudom, legyél akár kezdő vagy haladó szinten, hogy Te is tegyél így!"
Máté
Budapest, Magyaroszág
"Lénárt úr nagyon jó statisztika tanár, mivel képes a statisztikák bonyolult szókincsének egyszerű, érthető angolra fordítására.
Tapasztalatom szerint jó tempóban, kapkodás nélkül válaszol a kérdésekre és alternatív válaszokat, valamint példákat is felhoz, hogy megértsek minden statisztikai problémát. E-mailben is elérhető a statisztikákkal kapcsolatos további kérdések megválaszolására, valamint excel fájlokat és egyéb csatolmányokat ad hozzá, hogy megfelelően demonstrálja a használt módszereket.
Öröm volt a tanítványának lenni."
Felege Naomi
Stockholm, Svédország
"Kulcsfontosságú elemzés elkészítéséhez kértem Imre segítségét. Igényeimhez és személyiségemhez illeszkedően rugalmasan, gyorsan; világos és kitűnő munkát végeztünk néhány nap leforgása alatt. Előbbiekre való tekintettel szívesen ajánlom bárkinek és személyes garanciám teszem le Imre kvalitásai mellett."
Jagodics Ibolya
Budapest, Magyarország
"Egy SPSS dolgozatom aznapi leadása előtt találtam meg nagy reménytelenségemben Imrét az interneten. Nagyon segítőkész volt, rögtön azon a napon találkoztunk, és sikerült a segítségével az éjféli határidőre történi beadást abszolválni. Igen érthetően, szórakoztatóan, a fiatalok nyelvén próbál tanítani. Csak ajánlani tudom!"
Horváth Pálma
Budapest, Magyarország
"Imre barátságos, segítőkész és megnyugtató személyiségű tanár, aki mindemellett természetesen nagyon érti a szakmáját is. Sokat tanultam tőle, miközben észrevétlenül szereztem önbizalmat a statisztikához. Mindenkinek csak javasolni tudom!"
Cseperke
Budapest, Magyarország
"Maximálisan felkészült, időben pedig rugalmas.
Röviden így tudnám jellemezni Imrét, aki Excel-táblázatok elkészítéséhez nyújtott hatékony segítséget. A megoldandó feladatokat gyorsan átlátta, kihívást - velem ellentétben - nem okoztak számára. Bár véletlenül akadtam a hirdetésére, nagyon jó választásnak bizonyult. Csak ajánlani tudom."
Kádár Attila
Budapest, Magyarország
"Imre a szakdolgozatom statisztikai részében segített rengeteget. Az órák nagyon jó hangulatban teltek, de ez nem ment a szakmai felkészültség rovására. Hatalmas segitség volt még számomra az is, hogy a dolgozat írása közben bármikor fel tudtam hívni Imrét, ha valahol elakadtam, és ő türelmesen elmagyarázott mindent. Segítségével maxpontos lett a szakdolgozatom."
Eszter
Budapest, Magyarország
"Az anyagot érhetően adta át, ha kérdésem volt részletesen megválaszolta. Kifejezetten jónak tartottam, hogy az óra végén visszakérdezte az elhangzottakat, ha valamire nem tudtam válaszolni összefoglalta. Szerintem remek volt az óra, szívesen ajánlom bárkinek, akinek kell egy kis segítség, mert nem ért valamit vagy akkor is, ha csak átbeszélné az anyagot."
Szabó Réka Katalin
Szeged, Magyarország
"Hosszas magántanár keresgélés, és többszöri, más magántanárokkal történt sikeretelen próbálkozást követően teljes pánik és kétségbeesés közepette egy csoporttársam ajánlotta nekem Imrét, akit korábban már sikeresen felkészített számomra az egyik legnehezebb tantárgy, a Döntéselmélet vizsgájára. Imre azonnal válaszolt a levelemre, átnézte a rengeteg átküldött anyagot, és rögtön elvállalt. Gyakorlatilag egy teljes egyetemi tantárgyat egész a kályhától kezdve kellett nekem elmagyaráznia 1,5 hét alatt, amelyet korábban azt hittem soha nem fogok megérteni, azonban Imre az egyes feladattípusokat kb. 5 perc alatt teljesen megvilágította, úgy, hogy meg is értettem, és ezt követően már önállóan is meg tudtam az egyes típus példákat csinálni. Nagyon gyorsan haladtunk a hatalmas mennyiségű anyaggal, és előfordult, hogy még este 10 órakor is a rendelkezésemre állt, és együtt gyakoroltuk a feladatokat. Mindemellett a tananyag elméleti hátterét is egyszerű, érthető nyelven elmondta, ami alapján sikerült egy magabiztos tudást elsajátítanom, és végül egy várakozáson felüli érdemjegyet szereznem a vizsgán.
Imre fantasztikus szakmai tudással rendelkezik, nagyon segítőkész és türelmes, csak ajánlani tudom mindenkinek."
Kata
Budapest, Magyarország
"Lénárt Imrét egy ismerősöm ajánlotta, aki a szakdolgozatom kutatási eredményéhez szükséges statisztikai elemzést segített elkészíteni. Nagyon segítőkész, türelmes, szakmailag felkészült embert ismertem meg a személyében. Elmondhatom, hogy a szakdolgozatom elkészítésében nélkülözhetetlen segítséget nyújtott, és kimagaslóan színvonalas munkájával hozzájárult a szakdolgozatom kitűnő minősítéséhez."
Nagy Ferenc,
Kecskemét, Magyarország
"Öreg iskolás révén nem hiszek az online oktatásban, de Imrének ezt is sikerült zökkenőmentesen áthidalni, tisztán érthetően tanít, statisztikai tanulmányaimhoz kértem tőle segitséget. Gyorsan és probléma nélkül az előre megbeszélt ütemben szállította, a több ezer kilométer távolságból is a hozzá fűzött elvárásaimat. Keményen ajánlom mindenkinek!"
Ákos
Sydney, Ausztrália
"Szerencsésnek érzem magam, hogy a reménytelennek tűnő helyzetemen, munkaszüneti napon is elvállalt Imre segítségével a szakdolgozatomhoz kapcsolódó kérdőív elemzésem SPSS módszerrel megoldásra került. Szakmai hozzáértése kiemelkedő, közvetlen, barátságos emberi tulajdonságából eredően az órái is jó hangulatban, tartalmasan teltek. Az elemzés során minden lépést szakmai érvekkel alátámaszt, nem csak megoldja az aktuális problémát. Megnyugtató érzés, ha a jövőben hasonlóan elakadnék statisztika, Excel, SPSS tekintetében, akkor már ismerem, akihez fordulhatok. Köszönöm."
Anett
Budapest, Magyarország
"Nagyon segítőkész, mindent részletesen elmagyaráz, akár többször is, ha nem érted. Hatalmas segítséget nyújtott számomra a Diplomamunkám elkészüléséhez, mindezek mellett gyors és precíz. Továbbá, számomra plusz pozitívum, hogy miután otthon befejeztem és megírtam a kiértékelést ellenőrzésre visszaküldhettem és az esetleges hibákat kijavította. Én csak ajánlani tudom bárkinek akinek szüksége van ilyenfajta segítségre. "
K. Gábor
Budapest, Magyarország
"Nagyon szerettem hozzá statisztika magánórára járni. Rendkívül nyugodt természete nagyon jó hatást gyakorolt rám, megkönnyítette a tanulást. Amit nem értettem, azt rajzzal is demonstálta. A legnehezebb része a tantárgynak számomra az volt, hogy miután lefordítottam a matematika nyelvére az adott problémát, a kapott számokat értelmezni tudjam megfelelően. Imre nagyon sokat segített ebben, addig gyakoroltatta velem az értelmezést is, ameddig teljesen egyértelművé nem vált számomra, miből mi következik pontosan.
Rendkívül hálás vagyok. Nem csak a statisztikát szerettette meg velem, de egy 99%-os Corvinusos statisztika vizsga boldog tulajdonosa is vagyok. :) "
Somogyi Nikolett
Budapest, Magyarország
"Nagyon felkészült tanár, aki próbálja úgy átadni a tudását, hogy tényleg megértsd.
Amit külön kiemelnék, hogy igyekezett minél kevesebb idő alatt megoldani a feladatokat, költséghatékonyan dolgozik."
Enikő
Budapest, Magyarország
"Köszönöm Imre segítségét, a mester szakos szakdolgozathoz tartozó statisztikával kapcsolatban kerestem fel, ismerősök ajánlása alapján. Nagyon kedves, közvetlen, kifejezetten kutatói gondolkodása elősegítette a gyors és gördülékeny közös munkát. A felmerült kérdésekre teljes mértékben választ kaptam, illetve a szakdolgozat védéshez kapcsolatosan is adott pár tanácsot. A szükséges programokat magas fokon ismeri és emellett olyan magyarázatot tud adni, amivel segít megérteni a lefuttatott próbákat, indoklását és a folyamat részeit, még azoknak is, akik kevésbé jártasak a statisztika területén!"
Köteles Anna
Budapest, Magyarország
"Intelligens, nyitott, kreatív, ha engem kérdeznek, akkor én egy élő lenarteducation.com reklám vagyok. Az órák soha nem voltak unalmasak, és minden óra tovább vitt. Tanárként is, emberként is max. pontszám."
Pál
Sopron, Magyaroroszág
"Nagyon gyakorlatias és jól átlátható órák. Sokat tanulok. Csak ajánlani tudom."
Kocsis Kálmán
Budapest, Magyarország
"Rugalmas, felkészült és segítőkész tanár. Az órák során érezhető volt, hogy nagy tudással bír és szeretné is ezt átadni ezt nekem a minél sikeresebb ZH-hoz. Az órák folyamán a felmerülő kérdésekre rögtön tudott válaszolni. Az órák pontosan kezdődtek és a végén sem nézegette az óráját. Összességében pozitív a tapasztalatom, bátran ajánlom másoknak is."
Bálint
Budapest, Magyarország
"Nagyon hálás vagyok azért, hogy azonnal reagált a megkeresésemre és rövid határidőn belül segített a problémám megoldásában.
A kevés idő ellenére azonnal látta a problémát és a legmesszebb menőkig segítséget nyújtott a kiemelkedő szaktudásával, emberségével."
Nóra
Budapest, Magyarország
"Nagyon megbízható és a hatékonyságra törekszik. Ha valami nem volt érthető számomra, akkor türelmesen és több oldalról közelítve magyarázta el a feladatot. Ami nagyon megnyerő volt számomra - mivel vizuális típus vagyok -, hogy amit lehetett ahhoz egy rajzot is kaptam ezzel segítve az értelmezést. Miután elmentem hozzá, elsőre sikerült a vizsgám."
Baranyai Dániel
Budapest, Magyarország
"Imre úgy segít a problémák megoldásában, mintha az a sajátja volna, és a bírálatok során őt értékelnék, nem pedig a tanítványt. Ezen hozzáállása miatt nagyon élveztem a közös munkát. Általa olyan szakmai tudáshoz férünk hozzá, melynek megszerzése önmagában több hónapot venne igénybe. Bátran ajánlom mindenkinek, akinek SPSS programban kell kutatási adatait elemeznie és értelmeznie."
Joci
Budapest, Magyarország
"Két dolgot figyelek meg, amikor arról döntök, hogy újra igénybe veszek-e egy ilyen szolgáltatást: szimpátiát és a szakmai felkészültséget. Imrénél mindkettő megvolt. Munkámhoz szükséges adatokat több Excel file-ból kellett összeolvasnom, aktualizálnom napi rendszerességgel. Az ő segítségével egy olyan komplex file-t sikerült elkészíteni, amivel azóta is egy vállalat termeléstervezését valósítjuk meg."
Deli Ádám
Veszprém, Magyarország
"Pszichológiát tanulok levelezős képzésben, a szakon statisztikát is tanulunk több féléven keresztül. Levelezős hallgatóként teljesen elveszve éreztem magam a statisztikai feladatokban, ezért magántanárt kerestem. Imrét egy netes hirdetés alapján találtam, azonnali segítséget jelentett a vizsga előtt. Pár alkalom elég volt, hogy sikeresen teljesítsek, és jó alapot szerezzek a további statisztikai követelményekhez. Magabiztos, lelkes tanár, nagyon látszik, hogy imádja, amit csinál."
Melinda
Budapest, Magyarország
"Statisztika tárgyból kértem segítséget mert néhány órán nem tudtam részt venni. Rengeteget segített a Z.H.-ra való felkészülésemben, óriási szerepe volt abban, hogy 4-es statisztika jeggyel zártam a félévet! Segítőkész, türelmes és nagyon jól magyaráz. Mindenkinek bátran javaslom!"
Kiss László
Beled, Magyarország
"A statisztika tudásom felfrissítése miatt kerestem fel Imrét. Nagyon gyorsan ráérzett, hogy hol vannak az elakadásaim, és pár alkalom alatt sikerült visszahoznom a korábban megszerzett tudásomat. Imre nagyon precíz, türelmes, az órái pedig könnyen követhetőek. Ha statisztikában, matematikában elakadsz, meleg szívvel ajánlom Imre segítségét."
Dóra
Budapest, Magyarország
"Statisztika tárgyból kerestem meg először Imrét, ami felé nekem a matematikával kapcsolatos korábbi negatív élmények miatt egyszerre volt technikai és kicsit terapikus igényem is. Imre nagyon jól tudta, meddig kell segíteni, mikortól kell csak rávezetni, vagy csak buzdítania a megoldásra. Arra is ráeszméltem szépen lassan az óráink során, hogy nem vagyok teljesen elveszett ezen a téren, sőt, a következő szemeszter során már élveztem is a feladatmegoldásokat, amit korábban legmerészebb álmaimban sem reméltem soha, ez csak "mellékes hozadéka" volt a közös tanulásnak amellett, hogy az “úristen, meg fogok bukni” állapottól eljutottunk a jelesig. Most már nem is esnék kétségbe, ha ismét matematiai alterületre sodródnék a tanulmányaim során."
Takács Kitti
Budapest, Magyarország
"A szakdolgozatom statisztikai elemezésében vettem igénybe Imre segítségét. Mindent át tudtunk beszélni, voltak saját, igencsak hasznos észrevételei. Szintén nagy előny volt, hogy bármikor a rendelkezésemre állt, és ez már csak a szűk időhatárok miatt is nagyon fontos volt. Mindenkinek bátran ajánlom, akinek hasonló problémái akadnak!"
Tibor
Miskolc, Magyarország
"Imre remek tanár, nagyon gyorsan tud fogadni, rugalmas. Egyetemi informatikából kértem segítséget.
Érthetően magyaráz, remek példákkal próbálja megtanítani az adott feladatot, és így sokkal könnyebben lehet tanulni. Nekem nagyon sokat segített, bátran tudom mindenkinek ajánlani, ha rendes felkészítésre vágyik."
Rapavi Fruzsina
Budapest, Magyarország
"MSc és MA tanulmányaim alatt több statisztikát oktató tanárnál is voltam. Imre volt a legprofibb."
Judit
Budapest, Magyarország